Humphrey Bogartnak nem volt légkondija

Érdekes, hogy a természet elemeivel vívott sok ezer éves harcunkban a nagy ellenfél mindig a hideg volt – a meleget valahogy kollektíve elhanyagoltuk. Igaz, a ruházat, a fűtés ősidők óta megoldott – persze, már akinek - , még ha kezdetben csak a vad lenyúzott prémjéről, vagy a fahasáb melegéről is volt szó, míg a ventillátorok, frizsiderek és a légkondicionálók története azért mégsem vezethető vissza a Honfoglalásig.

Annyira nem, hogy a hatvanas évek elejének meghatározó gyermekkori élményem volt a pesti aszfalt „jégembere”. Nyitott lovas kocsi, később teherautó platójáról emelte le, és egy vállára vetett zsákon hordozta a hatalmas jégtömböket, melyet jégcsákánnyal tartott. Közben zengett a Pannónia utca: Itt a jegeeees! Hadd osszam meg Önökkel szerénytelenül egy másik, a témához kissé lazán kapcsolódó, régebbi de ja vu érzésemet. Vagy húsz éve, egy vietnámi tanulmányutamon, az akkor nagyon lerobbant Hanoi még lerobbantabb volt gyarmati garniszállójának ágyán elterülve az ötvenes évek francia neorealista filmjében éreztem magam, amikor a plafonon lógó hatalmas ventillátort bámultam, amint bágyadtan kavarta a forró trópusi levegőt. Aztán félálomban egy korabeli amerikai filmre váltottam, és Humprey Bogartra vártam, hogy a szobámba belépve, egy laza mozdulattal a fogasra hajítsa a kalapját.

Félre a nosztalgiával, és különben is: a gazdagabbaknak már akkor volt hűtőszekrényük, nem beszélve a légkondicionálásról, mely szintén majd fél évszuázada kezdte meg világhódító útját. Azért egész termek, helységek automatizált hűtése, az air-condition azonban csak az utóbbi években-évtizedekben vált igazán hétköznapjaink – na meg az autók részesévé, persze, hogy a technikai fejlődés és árának relatíve csökkenése miatt.
Annyira – és ezt kevesebben tudják –, hogy rövid idő alatt egész bolygónkra komoly veszélyt jelentett! Ugyanis atmoszféránk ózonrétegét, a közhiedelemmel ellentétben, nem csak, és nem is elsősorban a spray-k, kozmetikumok flakonjának korábbi hajtógáza, a freon veszélyeztette, hanem a hűtőkben keringő freontartalmú gáz. Hisz méreteinél fogva, ez utóbbiból nagyságrendekkel több volt, mint amennyi az apró palackokba sűríthető. És a globális környezetvédelem egyik – sajnos ritka – ám valódi sikere, hogy ezt az úgynevezett FR12 nevű gázt mindenütt a világon lecserélték R-134A-ra, azaz freon-mentes hűtőanyagra. Ezt ma már szerte a világon annyira komolyan veszik, hogy a megmaradt régi, még R12-re állított készülékekbe ma már freon tartalmú gázt csak külön hatósági engedéllyel lehet tölteni.
Mindezt onnan tudom, hogy anyag után kutatva, meglepődve tapasztaltam, a hűtés témakörének komoly, sokéves múltra visszatekintő folyóirata is van. Már a címe is szívdobogtató: „Hűtő-, klíma- és szellőzéstechnika” a címe a szaklapnak. Amelynek 90 százalékát persze nem értem, révén kevésbé vagyok járatos a hőszivattyús energiaforrások, vagy az abszorpciós hűtőszekrények méretezési diagramjaival, hogy csak néhány izgalmas címet idézzek belőle. Ám szerencsére a lelkes szerkesztők írtak a hűtéstechnika emberi szervezetre kifejtett hatásáról, sőt ártalmairól is szó.
Ez utóbbiakról már valamit azért én is kapiskáltam. Például azt, hogy bizonyos, szerencsére ritka betegségek terjedésének kifejezetten kedvez a légkondi. Ilyen a legionellózis, mely egy viszonylag „fiatal” betegség: csak 1976 óta ismerik, amióta rájöttek, hogy amerikai hadseregben ez okozott egy akut légúti megbetegedést, tömeges fertőzést (innen, az amerikai légióról kapta a nevét a betegség, illetve a kórokozója: Legionella pneumophilának hívják). Amiért most szóba hoztam az, hogy amíg nem számoltak vele komolyabban, addig a fertőzött vízkészletekből származó mikroba vígan terjedt a kórházak és szállodák légkondicionáló rendszerének párologtató kondenzátoraiból. Ma már ritkább, mert sokat javultak a légszűrők. Moshatók, cserélhetők, a legmodernebbek még elektrostatikusak is, hogy magukhoz vonzzák az elektromos töltettel rendelkező részecskéket, szennyeződést.

Azt viszont nem tudtam, hogy az orvostudomány Épület-betegség szindróma (sick building syndroma) néven tart számon egy kórt, amelynek egyik, ám nem elhanyagolható oka a légkondicionálás, pontosabban az épületek zárt szellőzőrendszere. Főleg olyan nagy irodákban gyakori, ahol sokan dolgoznak közös légtérben, egymás közelében.
A kombinált hűtő és fűtőrendszer miatta, és a zárt ablakok miatt megemelkedik a kilégzett levegő, az irodák széndioxid szintje, és az „irodisták” fejfájóssá, ingerlékennyé válnak, sőt, igazi légszomjuk is kialakulhat. Nem akarom a horrort fokozni, de bizony ebbe a ”mesterségesen kutyult gázba”, amit irodai levegőnek nevezünk, más mérgező anyagok, szénmonoxid, nitrogénoxid, aldehidek stb. is bekerül, amelyek szintén nem tesznek jót a tüdőnek. Ehhez járulnak még az allergiás jelenségek, valamint a Legionellán kívül, számos egyéb, a zárt légkondicionálás útján terjedő kórokozó, amelyek elsősorban légúti gyulladásokat okozhatnak.

A túlságosan alacsony páratartalom, a túl száraz levegő is gondot okozhat, ingerelheti a szemet, az érzékeny orr- és garatnyálkahártyát. Viszont a túl magas, 90 százalék feletti nedvességtartalom kedvez a mikroorganizmusok elszaporodásának. Nehéz ügy...

Elég volt a rémisztgetésből, és a Vírus című film helyett (abban Dustin Hoffman a kórházi légkondicionálón keresztül terjedő Motaba-vírust győzte le hősiesen...) nézzük inkább, mit tehetünk magunk a légkondi „ellen”.

Először is (persze ha rajtunk múlik), a legkorszerűbb szellőző rendszert válasszuk. Ez nem a reklám helye, de szerencsére nem is a gyártók az érdekesek, hanem a hűtésfajta: azt írja az újság, hogy a légkondik Royce- Royce-a a fan-coil. Ez a radiátorhoz hasonlít kívül-belül, és tényleg fűt is, ha kell. Ezen kívül mindig friss levegőt biztosít, azt jól megszűri és párásít – optimális légúti körülményeket teremt.

Sokan azért utálják a légkondicionálást, mert könnyen megfáznak, amikor a rekkenő hőségből hirtelen a lehűlt helységbe kerülnek. A szervezet a 6-8 fok különbséget még jól tolerál, e felett azonban valóban megfázhatunk. Tehát, ha kint, mondjuk 30 fok van, a léghűtés se menjen 24 fok alá (egyébként a legtöbb készüléket gyárilag erre a hőmérsékletre állítják be). A legmodernebb, és persze legdrágább gépek már digitális szenzorokkal rendelkeznek, amelyek fokozatosan, és mindig a külső körülményekhez adaptálva állítják be az optimális hőmérsékletet.

Akinek telik rá és légkondicionált gépkocsit vásárol, legyen nagyvonalú, és válogasson. A legjobbak az ülések alá rejtett hőmérséklet szabályozók, amelyek többé-kevésbé külön szabályozzák a sofőr (utasok) környezetének hőmérsékletét.

Bármenyire is túlzott aggodalmaskodásnak tűnik, a szívbetegeknek még a légkondicionálást is érdemes megtárgyalni orvosukkal. És használatuk előtt ellenőriztetni magukat, igazi „check up”-ot végeztetni. Az allergiára hajlamosaknak sem árt érdeklődniük, mennyire kell „allergennel”, azaz a betegségüket kiváltó ágenssel számolniuk.